Bemutatkozás

Tisztelt Látogató!

Bízom benne, hogy nem véletlenül olvassa az alábbi sorokat, vagy tévedt az oldalra, amennyiben mégis számítok megtisztelő figyelmére.

A világ más országaihoz hasonlóan hazánkban is egyre elterjedtebb a civil csoportok megalakulása és önkéntes programok megvalósítása a társadalmi felelősségvállalás részeként.

Az elmúlt években mi is rendszeresen és sikeresen szerveztünk karitatív célzattal programokat, amelyeken több civil és vállalati önkéntes csoport is lelkesen vett rész.

Megalapítottuk az ajak, és szájpadhasadékkal született gyermekek és szüleinek baráti körét; szerveztük sportnapot gyermekvédelmi intézmények lakóinak, segítettünk hátrányos helyzetű gyermekeket tömörítő óvodának udvarrendezésében, gyűjtöttünk adományokat, szerveztünk gyermek kézműves foglalkozásokat, szabadidős programokat. Több szervezettel és célcsoporttal felvettük a kapcsolatot.

Figyelmünk maximálisan a gyermekek felé fordul, és tapasztalatainkra építve úgy döntöttünk, hogy önkéntes munkánkat szervezeti formába öntjük, ezért alapítottuk meg a Gyermekváros Egyesületet.

Egyesületünk célja az egyéni és vállalati önkéntesség összefogásával minden gyermeknek egyenlő esélyt biztosítani egy boldog gyermekkorhoz. Tevékenységünkkel kiemelten szociális, kulturális, oktatási, egészségmegőrzés és sport terén nyújtunk támogatást.

A programok megvalósításán túl feltett szándékunk az önkéntesség kultúrájának fejlesztése, elterjesztése, a karitatív szellem erősítése.

Az önkéntességről sokan és sokféleképpen vélekednek, de pozitív hatásában senki sem kételkedik.

Remélem felkeltettük érdeklődését és rendszeresen figyelemmel kíséri tevékenységünket, esetleg csatlakozik hozzánk önkéntes csoportunkat erősítve.

Kovácsné Vas Judit

A Gyermekváros Egyesület Ügyvezetője