Első ajak,- és szájpadhasadékos családi találkozó

Egyesületünk szervezésében 2014. március 29-én, szombaton délelőtt a debreceni Gyermekgyógyászati Intézetben tartottuk a Lépésről lépésre a mosolyotokért baráti kör találkozóját.

A rendezvény bátran kijelenthetjük nagyszerűen sikerült. Már az első találkozón 20 hasadékos gyermeket nevelő család vett részt.

A szülők a klinika tantermében a megnyitó után előadásokat hallgathattak, majd egyéni konzíliumot folytathattak a szakemberekkel. Logopédiai és beszédfejlesztő tanácsok és gyakorlatok, fogápolási és fogszabályozási javaslatok mellett genetika, gyermeksebészet és pszichológiai irányú kérdéseikre is választ kaptak.

A gyermekek kézműves foglalkozáson tavaszi ajtódíszeket és ajándékokat készíthettek, kifestőztek, rajzoltak.

A vendégeket mosolygós szendvicsekkel, süteménnyel és lufival vártuk.

A fergeteges hangulatról Tompeti és Barátai zenekara gondoskodott.

Közösen egy óriási lépést tettünk az ajak,– és szájpadhasadékos gyermekek és szüleiknek mosolyáért.